Az olvasó érzelmei

Az olvasó érzelmei post thumbnail image

Az emóció egy reakció a dolgok jelenlegi állása és a tervek közötti becsült távolságra. Ez nem egy tudományos definíció. Ez egy olyan meghatározása az emberi érzelmeknek, amely segít jobban megérteni a művészetet, és a művész célját.

A fenti definíció nagyon sok mindent elmond az emberekről (és más értelmes lényekről) a művészet szemszögéből. Segítségével jobban megérthetjük, erőteljesebben és realistábban ábrázolhatjuk szereplőinket, és sokféle érzelmi játékra kínál lehetőséget.

A tervek megvalósulásának menete elégedettséggel vagy elégedetlenséggel töltheti el a szereplőt. Tévedhet is a távolságot illetően, és ez válthat ki belőle elkeseredést, dühöt, jókedvet vagy lelkesedést. Hiheti, hogy karnyújtásnyira van valami, ami valójában fényévekre van tőle, és hihet valamit fényévek messzeségébe, amely ott van az orra előtt.

Az emóció mindenképpen összekapcsolódik a jelen helyzet és az elérni szándékozott állapot közötti távolság megbecslésével. A távolság felbecsülése függ a karakter ítélőképességétől, pillanatnyi érzelmi állapotától és az információitól, melyek lehetnek igazak, hamisak, és értelmezheti őket helyesen vagy tévesen.

A tévedésnek lehet rossz és lehet jó következménye.

Valaki például azt hiszi, hogy minden a legnagyobb rendben, emiatt könnyed, nyugodt a viselkedése, ám téved, és ebből származhat tragédia, de győzelem is.

A hirtelen betoppanó nehézség a szereplő mentális összeomlásához vezethet, tönkremehet anyagilag, széthullhat az egész élete, megsérülhet vagy meghalhat.

Ugyanakkor bizonyos körülmények között éppen (alaptalan) önbizalma hárítja el feje fölül a bajt.

Ennek másik oldala is igaz lehet. A szereplő buzgón dolgozik, hogy elhárítson egy katasztrófát, amely nem létezik, és nem következik be, ennek ellenére az életét megmérgezi a folyamatos készülődés.

Az is megtörténhet, hogy éppen állandó lehangoltsága, szomorúsága, elkeseredettsége, félelme hozza fejére a bajt, ami máskülönben elkerülné.

Mindig is szerettél volna írni? Esetleg hivatásos íróvá válni? Indulj el Íróképzésünk most!

További részletek»

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkek