Ugyanmár, ez csak egy regény!

Ugyanmár, ez csak egy regény! post thumbnail image

Ugyanmár, ez csak egy regény!

Ez csak egy regény! Ez csak egy film! Hallottuk már, mondtuk már. Azt jelenti, hogy nem kell komolyan venni, nem érdemes komolyan venni, hiszen csak fantázia az egész. De vajon igaz ez? Fantázia az egész, nincs más összetevője, csupán a parttalanul csapongó írói képzelet?

Nézzünk egy szándékosan kicsit banális példát. Leülünk olvasni egy háborús sztorit, melyben minden bevezetés nélkül megemlíti az író, hogy a második világháború 1915-ben kezdődött, miután a német csapatok hadüzenet nélkül elfoglalták Romániát. He? Hogy micsodát tettek és mikor? Fel lennénk háborodva, nem igaz? Sőt, könnyen meglehet, onnantól kezdve műveletlen tuskónak, vagy egyenesen ostobának tartanánk az írót. Költői kérdés: szívesen olvasnánk olyan valaki könyvét, aki műveletlen és buta?

Persze, mondhatnánk, hogy ez a példa túlságosan banális. Lehet. De kinek mi a banális? Mit szólnánk ahhoz, ha egy francia író azt írná a regényében, hogy Budapest Jugoszlávia fővárosa? De menjünk tovább. És ha azt írná, hogy a Gellért-hegy 2.344 méter magas? Nem sci-fi-t írna, nem utópiát, nem párhuzamos univerzumban játszódó sztorit, hanem egy krimit vagy drámát, amiben ezeket a tévedéseket csak úgy megemlíti, mint tényeket.

Mindenki ért valamihez, empirikus, tapasztalati szinten. Mindenkinek kiterjed a műveltsége bizonyos területekre. Mindenki otthon van valahol, bizonyos témákban, bizonyos szaktárgyakban. Amikor valaki belép, mondjuk úgy: bemerészkedik arra a területre, ahol joggal érezzük magunkat otthon, rajtakaphatjuk a blöffölésen.

Amikor egy novellában az egyik szereplő előkap egy pisztolyt, amilyen nekem is van a valóságban, és lő belőle tizenkettőt, én meg tudom, hogy annyit nem lőhet, akkor az fáj nekem, és az író a szememben összezsugorodik. De, hadd legyek konkrétabb: egy ostoba, felelőtlen, nyegle, unott, lusta marhává alakul át, akiből köszönöm, nem kérek többet.

Azt hihetnénk, hogy a sci-fi, a fantasy, a horror, ezek tucatnyi irányzata, a kiút az író számára, aki nem akarja megismerni a világot, sőt még azt sem, amiről ír. Ám ez tévedés.

Ha kitalálunk egy nem létező világot, ahol egy nem létező ország ad otthont a történetünknek, még mindig nem úsztunk meg semmit. Tételezzük fel, hogy írunk ennek az országnak a kereskedelméről, vagy az egyik szereplőnk fogadós, vagy kovács. Elengedhetjük a fantáziánkat, természetesen, csakhogy mit fog tenni az olvasó? Mindazt, amit leírunk, összeveti majd a saját tapasztalataival. Ezt fogja tenni, mert nem tehet mást. Mindenki ezt teszi.

Tételezzük fel, hogy az olvasó kereskedő, vagy fogadós, vagy kovács, vagy minimális műveltséggel és egy csipetnyi józansággal bír, és látja, hogy ez az ország egyszerűen nem működhetne! Nem működhetne, mert (mondjuk) a szállítás nincs megoldva, így az árucikkek nem áramolhatnak a határokon belül, hiába készítik el azokat a csodás edényeket meg kenyereket az északföldi Biznebuzgon mesterei, soha az életben nem fognak eljutni a fővárosba, vagy délre, vagy a kikötőkbe, mert az író olyan viszonyrendszert alkotott, amiben ez nem lehetséges, csak éppen nem vette észre.

Valamit tudunk kell a létező közgazdaságtanról, a létező kereskedelemről, ha kitalált, nem létező országokról, kereskedő klánokról, piacokról, szállítmányozásról és hasonlókról akarunk írni. Valamit tudnunk kell a közelharcról, a harcművészetről, ha kitalált harci stílusokról akarunk írni, ellenben az összes nagy bajnokunk egész csatákat küzd majd végig úgy, hogy kizárólag pofonokat osztogat, ami – valljuk be – eléggé röhejes.

Mondhatjuk, hogy ez csak egy regény, vagy ez csak egy film, és lesajnálóan biggyeszthetjük a szánkat, és íróként felmentést kérhetünk, amiért hülyeségeket irkálunk. Ez azonban nem helyes. A regények és a filmek óriási hatással vannak az életünkre. Talán nem is gondolnánk, mennyire.

Néhány évvel ezelőtt az FBI végzett egy felmérést, hogy rájöjjön, minek hatására választják a legtöbben az FBI-ügynöki pályát. Meglepetésükre az derült ki, hogy regények és filmek hatására.

Egy tanulmány szerint az orosz és az amerikai űrprogram hátterében sci-fi írók álltak, akik olyan fokú érdeklődést hoztak létre történeteikkel az űrkutatás iránt, hogy létrejöttek az űrprogramok.

Semmi sem csak egy regény, semmi sem csak egy film. Nincs okunk úgy tekinteni ezekre, mint az irracionális információk tárházaira. Hatással vannak az emberek életére és a világ alakulására, ezért az írás felelősségteljes tevékenység.

A tudatlanság nem kifizetődő. Sem az írónak, sem az olvasónak.

Legyél te is hatással másokra a könyveiden keresztül!

Sajátítsd el az írás művészetét mesteri szinten a Duncan Shelley íróképzésen!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkek