Leírás
„Profi az, akinek nem kell gondolkodnia azon, hogyan csináljon meg valamit.”
A képzés On-line keretek között zajlik.
A 9 részterület:
1. A stílus kialakítása
Életünk folyamán millió szellemi elkötelezettséget alakítunk ki magunkban, és észre sem vesszük, hogy ezek léteznek. Elkötelezettség emberek és iskolák mellett, vallások és egyházak mellett, a tudomány és a technika mellett, politikai nézetek és filozófiák mellett, ismerőseink, rokonaink, barátaink és családunk mellett, olvasmányaink és beszélgetéseink mellett – gondolatok mellett.
Óvjuk a rólunk másokban kialakított képet, megfelelünk az elvárásoknak, követjük a divatokat, elfogadjuk ezt, elfogadjuk azt, a nézeteinket a média, a környezetünk és az iskola alakítja, és hallgatunk a történelem szavára.
Maga a fantáziánk, a kreativitásunk attól függ, hogy alkotás közben mennyire vagyunk önmagunk. A fantázia nem tud szabadon szárnyalni ott, ahol kötött gondolatok vannak, ahol bizonyos gondolatokat gondolnunk KELL, míg más gondolatokat kerülnünk ILLIK.
A stílusunk a szellemi elkötelezettségek alatt található.
Hogyan találjuk meg a képzelőerőnket béklyóba verő elkötelezettségeinket?
Hogyan függesszük fel őket az alkotás idejére?
2. A hitelesség kérdése
Ha az író hitelesen akar megírni egy jelenetet, amely New Yorkban játszódik, még pontosabban Little Italy-ban, azon belül egy olasz étteremben, ahol két maffiózó a lóversenyről beszélget, miközben szivaroznak és bort isznak, tudnia kell egy s mást New Yorkról, Little Italy-ról, az ottani olasz éttermekről, a lóversenyről, a borokról, a szivarokról, a maffiáról, és a maffiózó szlengről.
Ha az író ezek bármelyikében tájékozatlan, vagy nem eléggé tájékozott, nem marad más, mint a remény, hogy az olvasó vagy a néző még nála is kevesebbet tud. Ez nem professzionális hozzáállás.
A tévedés réme ott kísért minden mondatban, amikor az író olyan területre merészkedik, ahol a valóságban sohasem járt. Elég egyetlen hiba, amit az olvasó vagy a néző észrevesz, és az egész sztori hitelét veszti, írójával együtt.
Ahhoz, hogy az író kitalálhassa egy nem-létező birodalom gazdaságát, járatosnak kell lennie a létező világ gazdaságában. Tudnia kell, hogyan tud működni a kereskedelem, miért van értéke a pénznek, mit igényel a szállítás és a raktározás (stb.), és ha valamilyen ponton eltér a valóságtól, tudnia kell róla, és meg kell indokolnia az eltérést.
Egy történet hitelessége az azt megalapozó kutató- és háttérmunkától függ.
Milyen kutatási módszerek léteznek_
Hogyan képezzük magunkat bennfentessé bármilyen területen?
3. Cselekményvezetés
A dramaturgia a sztori-írás alapja. Dramaturgia nélkül nem lehet történetet írni. A dramaturgia az események és információk elrendezésének művészete.
A dramaturgia az eszköz arra, hogy megtervezzük a történetünket. A dramaturgia alkalmazásával adunk a sztorinknak szerkezetet, hogy az egységes, követhető, és élvezetes legyen. A tervezés hiánya bizonyosan ahhoz vezet, hogy hibázni fogunk.
Egy néhány oldalas novellát meg lehet írni tervezés nélkül, de egy regényt vagy egy forgatókönyvet nem lehet. Amikor nem öt oldalban gondolkodunk, hanem ötszázban, amikor nem három szereplőnk van, hanem százhúsz, amikor nem egy cselekményszálunk van, hanem harminc, muszáj terveznünk, mert tervezés nélkül átláthatatlan és kezelhetetlen lesz az anyag.
Milyen fázisokon át bomlik ki az ötlet a kész történetig?
Hogyan fűzzük össze a cselekményszálakat?
4. A rejtély
Minden olvasható, nézhető történetben van rejtély. A rejtély nem csak a krimi vagy a kalandtörténet sajátossága. A rejtély egyszerűen egy kérdés, aminek a megválaszolása felkelti az olvasó vagy a néző érdeklődését.
A rejtély ébreszti fel az olvasó és a néző kíváncsiságát. A rejtély miatt kötődik intellektuálisan a sztorihoz.
A rejtélyt fel kell építeni a történet folyamán, hogy fontossá váljon, és a megfejtésnek méltónak kell lennie a felépített fontossághoz.
Egy rejtélynek tizenhat vagy még több alkotóeleme lehet, egy-egy alkotóelemet háromféleképpen tehetünk rejtéllyé, és hat mód kínálkozik egy alkotóelem megfejtésére.
Hogyan tervezzük meg a rejtélyt?
Hogyan lehet felépíteni a rejtély és a megfejtés fontosságát?
5. Érzelmek hálójában
Bármilyen érzelemről is legyen szó (félelem, bánat, düh, gyűlölet, öröm, boldogság, lelkesedés stb.), amit szeretnénk kiváltani az olvasóból vagy a nézőből, célunkat a feszültségkeltés eszközeivel érhetjük el.
Ahhoz, hogy az olvasó vagy a néző igazán részévé váljon a történetnek, érzelmileg a hatása alá kell kerülnie. Ha ez nem történik meg, nem fogja érdekelni. Nem fog drukkolni az egyik szereplő diadaláért és a másik szereplő elbukásáért, nem fog izgulni, nem fog katarzist átélni.
A feszültségnek egy ívet kell bejárnia a történetben, amely a földön kezdődik és az égben ér véget. Bizonyos állomásokon halad előre a feszültség, hullámhegyeken és hullámvölgyeken át, egyre magasabbra.
Hogyan lehet felkelteni, fokozni, lecsitítani, megváltoztatni az olvasó vagy a néző érzelmeit?
Hogyan lehet felépíteni a feszültségívet a történetben?
6. Váratlan fordulat
A váratlan fordulat elindítja a történetet, beindít egy új cselekményszálat, lezárja a régit, új irányt ad a sztorinak, ritmust ad a regénynek vagy filmnek. Két fajtája van, melyeken belül hatféle alkalmazásra nyílik mód.
Ha a szereplő talál egy feldarabolt holttestet a ruhásszekrényben, az lehet, hogy váratlan fordulat, de az is lehet, hogy nem az. Ha nem viszi előre a cselekményt, akkor egyszerű hatáselem.
Gyakorta előfordul, hogy a váratlan fordulatot erőszakkal, trükkökkel, látványelemekkel és hanghatásokkal próbálják helyettesíteni, mert ez sokkal egyszerűbb. Semmi sem váratlan fordulat, ami nem viszi előre a cselekményt, amely nem juttat közelebb a végkifejlethez.
Milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy csavarnak?
Hogyan időzítsük a váratlan fordulatokat?
7. A karakter
Egy történet mindaddig nem történet, és mindaddig nem érdekes, amíg nem válik valaki történetévé.
A karakterek a cselekmény motorjai, az ő reakcióik, érzelmeik, gondolataik, döntéseik és tetteik a legfontosabbak egy regényben vagy filmben.
Ha megváltoztatjuk az egyik szereplő nemét, korát, fizikumát, természetét, vérmérsékletét, céljait, motivációit, lehetőségeit, vagy képzettségét, a sztori teljesen más lesz.
Ugyanazt a problémát eltérő módon próbálja megoldani egy házmester, egy ügyvéd és egy baltás gyilkos. Ebből adódóan egy bizonyos történet egy bizonyos szereplőgárdával mesélhető el hitelesen.
Hogyan állapítsuk meg, hogy a sztorinkhoz milyen karaktertípusok illenek?
Hogyan lesz a karakter zárt logikai rendszer?
8. Hús-vér fantázia
„Minden szereplőm én magam vagyok.”
Az író ül egy budapesti lakásban, koradélután, előtte billentyűzet, monitor, és ír. Ez az, amit tesz, ezek között a körülmények között, és ez az, ami látszik, ha megfigyeljük a helyzetet. Azután tekintetünk az arcára téved, melyen rettegés tükröződik. Ha további vizsgálatra is módunk nyílik, újabb figyelemre méltó jelenségeket tudunk észrevenni: zakatoló szív, egekbe szökő pulzus, adrenalin, izzadás, remegés, reszketés. Ül és ír, és közben görcsbe rándul a gyomra a félelemtől.
Mi történik? Azt képzeli, hogy száz évvel korábban zajlik az élete, Londonban él, bezárkózik egy Temzéhez közeli bérház legfelső emeletén található, apró lakásba, bútorokkal eltorlaszolja az ajtót, és tudja, érzi a zsigereiben, hogy a sötét, hűvös lépcsőházban túlvilági lények másznak felfelé, hogy elragadják.
Ezt képzeli, és annyira elhiszi, hogy ez a valóság, hogy az érzelmi reakciót vált ki belőle.
A művészet legnagyobb trükkje, hogy kitalálunk valamit, elképzeljük, átéljük, elkezdünk úgy gondolni rá, mintha az lenne a valóság, és ebben odáig megyünk, hogy a fantáziánk érzelmi reakciót vált ki belőlünk, mintha tényleg valóság lenne, amit elképzelünk.
Mitől válik egy szereplő háromdimenzióssá, hihetővé, valóságossá?
Hogyan találjuk meg magunkban a szürke kisembert, az aljas gonosztevőt, a nemes hőst?
9. Atmoszférateremtés
Az atmoszférateremtés célja, hogy életre keltsük a szöveget. E nélkül csupán száraz, lelketlen, holt betűhalmaz, egyszerű közlés, mint egy adóbevallás vagy egy vízállásjelentés.
Amikor egy szövegnek van atmoszférája, más szóval hangulata, az olvasó átéli a leírtakat. Ha ez hiányzik, külső szemlélő marad, és a történet nem kerül elmesélésre.
Az atmoszférateremtés a stilisztika. A stilisztika a tartalomhoz illő forma megválasztásának művészete. Röviden: a fogalmazás.
Az író számára nem léteznek szinonimák, mert minden szónak más a hangulata. A megy, jár, baktat, bandukol, sétál, sétafikál, lófrál, andalog szavak anatómiailag ugyanazt jelentik, mert egyik lábunkat tesszük a másik után, de érzelmileg óriási szakadék tátong közöttük.
Hogyan válasszuk ki a leghatásosabb hangulatot a jeleneteinkhez?
Hogyan építsük fel egy helyszín vagy egy szereplő atmoszféráját?
Értékelések
Még nincsenek értékelések.