Írás: a titkos mesterség

Írás: a titkos mesterség post thumbnail image

Azt mondják, az úgynevezett tűzönjárás ellentmond a fizika összes törvényének. Ha igaz lenne, hogy egy misztikus képesség felülírja a fizika törvényeit, bármilyen tűzön bárhogyan lehetne sétálni, sérülés nélkül. Égő benzin, napalm, olvadt ólom mit se számítana. Ha azonban közelebbről vizsgálódunk, azt találjuk, hogy a tűzönjárás konkrét szabályokhoz kötődik, amiket be kell tartani, ellenben sérülés vagy börtön lesz a vége. Tehát nem csodáról van szó, hanem néhány szabályról, melyek természeti jelenségekre épülnek.

Amikor Európában az alagútfúrás tudománya titkos tannak számított, melyet csak zárt körben adtak tovább, az alagutak csodaszámba mentek. Mivel nem lehet bármibe bármilyen alagutat fúrni, ez sem mágia, hanem mindössze néhány szabály ismerete és betartása. Ezek a tényekre épülő szabályok teszik lehetővé, hogy átfúrják a hegyeket, és a föld alatt vonatok közlekedhessenek.

Az írás is tűnhet érthetetlennek, rendkívüli teljesítménynek, ha valaki kellő távolságból nézi. Ha közelebb megy, azt találja, hogy a működő, olvasható, érthető, követhető történetek mindegyikében megtalálhatók ugyanazok az elemek, függetlenül attól, hogy azokat a sztorikat mikor, hol, és kik írták. Itt sincs misztikum, csupán néhány tény, és azokból kifejlődő módszerek, melyek az emberi elmére épülnek, ezért érvényesek.

Különös, de néha még most is belefutunk olyanokba, akik úgy gondolják, hogy csak azok az írók tudnak írni, akiket az Élet és Irodalomban pozitívan értékelnek, vagy aki elnyert valamilyen díjat, vagy aki neki bármilyen okból szimpatikus. A játék kedvéért az írás szót cseréljük le a fizikára, és nézzük meg, így hogyan hangzik.

Az egyetemen a professzor előad, a fázisátalakulás teljes hátterét szemlélteti, majd észreveszi, hogy az egyik diák összeszorított szájjal, meredten nézi a mennyezetet. Megkérdezi, hogy van-e valamilyen probléma, a diák pedig így felel:

– Én ezt nem hiszen el! Ki maga? Holmi professzor?! Ha! Magát nem jegyzik a kedvenc blogomon, ezért maga egy senki! Még Nobel-díjat sem kapott!

A prof, aki javíthatatlan idealista, és munkája ellenére még remél, próbálja poénra venni.

– És ha idejön egy szimpatikus, Nobel-díjas fizikus, aki elmondja hajszálra ugyanazt, amit én, akkor?

– Az más! – vágja rá a diák. – Neki elhiszem!

– Ööö… Mi lenne, ha megpróbálná megérteni? Esetleg kísérletileg próbára tenné az állításaimat?

– Majd akkor, ha egy Nobel-díjas mondja! Addig nem! Én nem veszem be! Mi ez, MLM? Nem ettem meszet!

A professzor, legendás önuralma ellenére hangosan felkacag.

– Azt hiszem, már tudom, mi a hiba. Eltévesztette az épületet. Ez fizika, nem vallás.

Lecserélhetjük az írás szót valami másra is, legyen mondjuk a tapétázás. A tapétázók szakmai gyakorlaton vannak, az oktató a tapétavágó késekről, pengékről, az egyenes vágás rejtelmeiről beszél, ám észreveszi, hogy az egyik tanuló összeszorított szájjal, meredten nézi a mennyezetet. Megkérdezi, hogy mi a probléma. A diák a következőket mondja:

– Te egy senki vagy! Téged nem jegyeznek a kedvenc lapomban, a Tapéta Newsban! Aki abban nincs benne, az nem tudhat tapétázni, mert ez egy titkos mesterség, amit csak azok tudhatnak, akik szerintem zsenik! Még egy reklámban sem láttalak! Én ezt nem veszem be! Mi ez, MLM?

Az oktató behúzza a kés pengéjét, és a diák felé nyújtja, közben a másik kezével a földön feltekercselt tapétára mutat.

– Próbáld ki! Fogd a kést, ott a tapéta, és kövesd, amit mondok, akkor magad is látni fogod, hogy így kell csinálni!

– Nem! Én ezt nem veszem be! Majd ha olyan mondja, akinek van reklámfilmje, akkor!

– Mit veszíthetsz? Csak tegyél egy próbát!

– Nem!

Játszunk még ezzel? Legyen az írás helyett matematika, meg egy diák, aki csak akkor hiszi el, hogy 2+2 az 4, ha egy híres matematikus mondja? Hagyjuk, úgy is érted.

A működő sztorik mindegyikében megtalálhatók ugyanazok az elemek. Ezek miatt az elemek miatt működnek, nem pedig valamilyen misztikus képesség vagy feltételezett zsenialitás miatt.

Ha egy író számára az egyetlen mérce a tekintély, nem pedig a próba, akkor mi lesz belőle?

Az úgynevezett hatalom a művészeket minden korban előszeretettel használta arra, hogy eszméket, ideológiákat, hazugságokat fogadtasson el a társadalomban. Egy tekintélyelvű íróból propagandista lesz, aki elképesztő károkat okozhat a közösségnek.

Ha 2016-ban azzal az elképzeléssel találkozol, hogy az írás egy titkos mesterség, amit a világban található néhány beavatott zseni tud, senki más, meg kellene szólalnia egy vészcsengőnek valahol a tudatod mélyén, hogy ez esetleg egy marhaság.

Vannak gyengébb, középszerű, jó, kiváló írók, és vannak zsenik is. Ugyanazt a mesterséget gyakorolják, ugyanazokat az eszközöket használják, ugyanazt a szakmát tanulták. A különbséget a törődés mértéke adja, amit egy-egy írásukra fordítanak.

Engem olyan emberek tanítottak forgatókönyvet írni, akik között nem volt egyetlen Oscar-díjas sem. Ettől függetlenül ők is ugyanazt a szakmát ismerték, amit a díjazottak, és egész biztosan ezerszer többet tudtak a forgatókönyvírásról, mint én. Engem olyan rendezők tanítottak rendezni, akik soha nem csináltak olyan filmet, ami nekem tetszett volna. Egyikük Oscar-díjat kapott 1982-ben, és nekem az a film sem tetszett. Ezek ellenére, ugyanazt a szakmát gyakorolták, amit az általam preferált rendezők, és nyilvánvalóan ezerszer többet tudtak a rendezésről, mint én. Ezért figyeltem rájuk, ezért tudtam tőlük tanulni. Amit írtak, mondtak, mutattak, próbára tettem, és azt találtam, hogy azok működnek.

Duncan Shelley

Ha te is szeretnél megismerkedni ezekkel a működőképes írói eszközökkel, várunk a Duncan Shelley íróképzésen!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkek